Negyed órát sétáltunk, mire leértünk a partra. Nagyon megváltozott azóta, hogy utoljára jártam ott. Valahogy meghittebb lett. Néhány fiatalt láttam ugyan, de valahogy csendesebb volt annál, mint amire emlékeztem.

 

    Dante boldogan szaladgált fel-alá, még figyelni is fárasztó volt. Egészen közel mentünk a vízhez, és elindultunk délre, céltalanul. A nap már kisütött valamennyire, bár nem volt melegem. A víz lustán mosta a kavicsos partot. A habok fehéren terültek el a felszínén. A köveket simára, kerekre koptatta a hullámok folyamatos ostroma. Szép volt, a legszebb, amit az elmúlt évek során láttam.

 

    Edward lehajolt, és felvett egy darab követ, majd megpattogtatta a víz felszínén. Egészen messzire eljutott, mielőtt elsüllyedt. Megálltunk, és egy darabig csendben hallgattuk a sodrás morajlását. Egy hatalmas fatörzs úszkált a part mentén. Hatalmas sirályok tanyáztak rajta. Dante ugatta őket, és izgatottan toporzékolt a part mentén. A lába már a vízben volt, de beljebb nem merészkedett.

 

- Szóval megvan már az új motorod? – tért vissza egy korábbi témához Nicolas. Edward egy újabb követ dobott a vízre, majd felsóhajtott.

 

- Megvan már, de még nem volt időm kipróbálni. De Milo szerint megy, mint a szélvész.

 

- Na és milyen? Hogy bírtad ki, hogy ne ülj rögtön rá? – kérdezte izgatottan Nicolas. Edward vállat vont.

 

- Tegnap előtt hozta Milo. De aznap el kellett mennem a nagybátyámhoz, mert megígértem neki, hogy segítek elvinni a gyerekeit kempingezni. Tegnap meg egész nap melóztam. Talán majd holnap kipróbálom.

 

- Mit dolgozol? – kérdeztem kíváncsian.

 

- Egy rendezvényszervező irodánál vagyok szervező.

 

- Az érdekes munka lehet – vélekedtem.

 

- Néha tényleg az, de legtöbbször elég egyhangú. Az esküvők egy része szánalmasan középszerű, bár akad köztük egy két igazi kihívás is. A szülinapi bulikat nem nagyon kedvelem, az évfordulók is ritkán érdekesek, viszont például a koncerteket szeretem, a jótékonysági rendezvények és kiállítások is jelentenek némi kihívást. Szóval nem panaszkodom. Rosszabb is lehetne. Már az egyetem alatt is náluk voltam gyakorlaton, szóval igazából már belerázódtam, és a kapcsolataimat is sikerült szépen kiépíteni.

 

- Megkérdezhetem, miből van pénzetek ekkora házra? Persze csak ha nem vagyok túl tolakodó – tettem hozzá, és magamat is megleptem azzal, mennyire felszabadultnak érzem magam Edward társaságában, még ha idegen is.

 

- Edward édesanyjának van egy kiadója. Regényeket, könyveket adnak ki. Azelőtt még ő is írt, de ma már inkább csak vezeti a kiadót – magyarázta Nicolas.

 

- Hát, azért még előfordul, hogy ír. Most is dogozik egy könyvön. Jelenleg az állatvédelem helyzete foglalkoztatja, világviszonylatban nézve. Olvastam az eddig elkészült piszkozatot, meglepően olvasmányos és tulajdonképpen érdekes is. Elgondolkoztató, hogy mi emberek, hogy bánunk a környezetünkben élő más élőlényekkel – vette át a szót Edward.

 

- Tény, hogy nem mindenki eteti a kutyáját homárral – gúnyolódott Nicolas.

 

    Edward vágott egy kedves grimaszt, aztán nevetni kezdett. Végre eltűnt az arcáról az a komor kifejezés, még ha csak egy percre is.

 

- Na és téged nem vonz az írás? – kíváncsiskodtam.

 

- Nem is tudom. Van egy blogom, ami eléggé leköt. Néha eltöltök vele néhány órát.

 

- Edward blogja nem kicsit népszerű. Persze sok a rajongó csaj, aki csak azért olvassa, mert Edward írja. Egyébként tényleg érdekes, majd megmutatom neked – vigyorgott Nicolas.

 

- Nem olyan nagy szám – szerénykedett Edward.

 

- Milyen témában írsz? – kérdeztem meglepetten.

 

- Ami eszembe jut. Bármi, amit érdekesnek találok.

 

- Ír kritikákat zenékről, filmekről, ír a világ fejlődésével kapcsolatos újításokról, kocsikról, motorokról, az együttes dolgairól és a személyes gondolatairól is. Amolyan vegyes felvágott jellege van a dolognak. De tényleg sokan olvassák – magyarázta Nicolas lelkesen.

 

- Azért kevesebben olvasnák, ha nem én írnám. Úgy értem, hogy sok lány tényleg csak azért néz fel a blogra, hogy aztán leírhassa egy kommentben, mennyire odavan értem – sóhajtotta lehangoltan Edward.

 

- Nem úgy tűnik, mintha élveznéd a lányok kitüntetett figyelmét – jegyeztem meg mosolyogva. Ami azt illeti, nem volt nehéz elhinni, hogy odavannak érte, Edward feltűnően vonzó jelenség volt.

 

- Nem is élvezi – vigyorgott Nicolas.

 

- Tudod, errefelé mindenki ismer minket, még a szomszédos településeken is. Nem mondom, hogy ünnepelt sztárok vagyunk, de aligha akad olyan fiatal, aki ne ismerne fel, bárhová is tesszük be a lábunkat. És ez nyomasztó tud lenni. Nem is tudom, hogyan viselik a népszerűséget a színészek és az ismert előadók, mert én már így is megőrülök néha, hogy zaklatnak – sóhajtotta Edward.

 

- Tavaly, egy csaj szó szerint szájon csókolta egy étterem közepén. Láttad volna, hogy nézett utána Edward. Azt hittem, hogy ott helyben felrobban a dühtől. A csaj meg csodálkozott, hogy felment az agyvize – vigyorgott tovább Nicolas.

 

- Tényleg megcsókolt egy idegen lány? – kérdeztem döbbenten. Ez azért számomra is túlzásnak tűnt.

 

    Edward leült egy farönkre, és felsóhajtott. Mi is letelepedtünk egymás mellé, szemben vele.

 

- Hát elég merész volt, az biztos. Szerencséjére nem voltam egyedül, különben nem lett volna, aki lenyugtat – motyogta Edward megborzongva.

 

- És ez csak egy eset volt a túlkapásokból – tette hozzá Nicolas.

 

- Na azért a bátyád sem panaszkodhat, ha túlkapásokról van szó. Neki például egy lány küldött egy szép kis kémcsövet, mondván, hogy gyereket akar tőle. Nick meg csak bámult értetlenül.

 

- Jesszus, ezt nem is mesélted – vigyorogtam Nickre. Szegény fülig vörösödött.

 

- Elég kínos volt. Főleg, hogy egy évig piszkáltak utána a fiúk – nézett neheztelően Edwardra, aki nevetni kezdett.

 

- Lásd be, hogy vicces volt – mondta, miközben megsimogatta Dantét, aki végre kicsit megpihent a két lába között.

 

- Nem annyira, mint amikor azzal állt elő egy csaj, hogy ha elveszed, akkor elintéz nekünk egy albumot – gonoszkodott Nick.

 

- Tényleg ennyire messzire elmennek a lányok? – kérdeztem hitetlenkedve.

 

- Napi egy-két levél biztos landol mindannyiunknál aktfotókkal – vont vállat Edward. – De már nem vesszük fel annyira, mint kezdetben. Bár én a blogon leírtam már, hogy ha valaki nem az együttes postafiókjába küldi a levelet, hanem a privát címünkre, akkor válaszra sem méltatjuk, csak felbontás nélkül megy a kukába. De még így is bepróbálkoznak néhányan.

 

- Nick erről nem tett említést nekem – mosolyogtam a bátyámra, aki elfordult, mintha nem venné észre, de azért mosolygott.

 

    A szél feltámadt kissé, összeborzolva a fiúk haját, meg nyilván az enyémet is, de azt nem láttam. Éreztem, ahogy a hűvös szellő beszökik a ruhám alá. Megborzongtam. A hullámok magasabbak és erősebbek lettek, de a nap még mindig lágyan simogatta a bőrömet.

 

    Dante felélénkült kicsit, amikor meglátott a közelben két hatalmas dogot. Az egyik szürke alapon pöttyös volt, a másik sárga, sötét pofával. A két kutya barátságosan fogadta a német juhászt, és önfeledt futkározásba kezdtek.  Két fiú sétált mögöttük, akik egyenesen felénk tartottak. Volt időm rá, hogy jobban is szemügyre vegyem őket. Az egyik alacsony, kövér, kerekarcú volt, rövid, kissé vöröses hajjal és kellemes, barátságos szemekkel. A másik magas volt, sovány, szeplős arcú, szőke fürtökkel, melyek belógtak az arcába. A szemét nem is láthattam tőlük. Mind a ketten tréninget viseltek, és amint megláttak minket, felderült az arcuk. Nick rájuk mosolygott, de Edward úgy tett, mintha az eget kémlelné.

 

    A kutyák közelebb jöttek, Dante hívogatóan ugatott nekik, lelapult, hátsóját az égnek meresztette, és kihívóan toppantott feléjük, mire újra futásnak eredtek. Edward nem figyelt rájuk, úgy tűnt megbízik a kutyában.

 

    Amikor odaértek hozzánk, a kövér fiú összeszedte a bátorságát, és megszólított minket.

 

- Sziasztok – kezdte zavartan. A másik megállt mellette, és izgatottam fürkészte Nick és Edward arcát. – Láttuk, hogy itt üldögéltek, és gondoltuk megkérdezzük, hogy felléptek-e a közeljövőben valahol.

 

- Igen, a Fehér Hollóban, jövő hét pénteken – felelte barátságosan Nicolas.

 

- Tényleg? Azt hittem, ott csak olyan együttesek léphetnek fel, akiknek van kiadott lemezük is – csodálkozott a pocakos fiú.

 

- Elvileg. De mi kivételesen lehetőséget kaptunk egy koncertre. Gyertek el, klassz lesz – mosolygott Nick.

 

- Ez fantasztikus! Úgyis épp azt terveztük, hogy be kéne néznünk oda valamikor. Még egy dolgot kérdezhetnék? – nézett fel bizonytalanul a fiú.

 

- Ki vele – bólintott Nicolas.

 

- Nem adnátok nekünk egy autogramot? Nagyon hálásak lennénk érte. Tudjátok, ha elmondjuk a suliban, hogy találkoztunk veletek, senki nem fog hinni nekünk.

 

- Adnék én srácok, de nincs nálam se papír, se toll – sóhajtotta Nicky. Fura érzés volt, hogy autogramot kunyerálnak a bátyámtól. Sosem hittem volna, hogy ennyire népszerű Greenfieldben.

 

- Igaz, az nálunk sincs – hajtotta le a fejét szomorúan a fiú.

 

- És egy képet csinálhatnánk? A telefonomban van fényképező. Nem lenne király minőség, de azért a lényeg látszana rajta – jutott eszébe a másiknak.

 

- Edward? – kérdezte Nick kíváncsian a barátjára pillantva. Riley először nézett fel, mióta a fiúk megjelentek, majd bólintott. Felálltak Nickkel és egymás mellé léptek.

 

- Majd én fotózok – ajánlotta fel a kövér srác lemondóan.

 

- Állj csak te is a képre, szívesen lekaplak titeket – ajánlottam fel, mert tudtam, hogy szeretne ő is a képen lenni. Felderült az arca. Edward meglepetten nézett rám és végre elmosolyodott.

 

    A kövér srác állt meg Edward és Nick között, a vékony magas pedig Edward mellett. Több képet is csináltam róluk. Riley végig mosolygott, bár úgy tűnt nem a fotó kedvéért. Nick úgy vigyorgott, mint a vadalma, de így is nagyon helyes volt. Ha nem a bátyám lenne, bizonyára nagyot dobbant volna a szívem az arca láttán.

 

    Visszaadtam a telefont a nyurga srácnak, aki hálálkodni kezdett, aztán elnézést kértek, amiért megszólítottak minket, és a kutyákra szólva tovább indultak. Dante szomorúan nézett utánuk, látszott, hogy szívesen játszott volna még. Elkeseredetten telepedett le gazdája lábainál, aki időközben visszaült a helyére. A kutya az ölébe nyomta a fejét és felnézett rá, kissé bánatos pofával. Edward gépiesen kezdte tördelni az állat fülét, aki búgó hangot hallatott és megnyalogatta a kezét. Még egy külső szemlélő számára is egyértelmű volt, milyen szoros kötelék húzódott kettejük között.

 

    Újra magunk maradtunk, de csak csendben ücsörögtünk. Edward arca ismét komor lett, mereven bámulta a habokat. Nick a part menti fákat nézte. A szél még jobban felerősödött, a fák fáradtan hajlongtak minden irányba. Kiürült a part, és hirtelen nyomasztó lett a csend. A fiúk magukba mélyedtek és nekem sem volt kedvem beszélgetést kezdeményezni.