Edward Riley 13. rész

2009.07.18. 11:00

Nicolas

Amikor felébredtem, meglepetten vettem tudomásul, hogy egyedül vagyok a nappaliban. Már világos volt, a nap fénye felmelegítette az egész szobát. Pislogtam néhányat, hogy megszabaduljak álmom utolsó darabkáitól is, bár halványan még emlékezetemben élt a tengerpart képe és a víz halk morajlása.

Sokszor álmodtam a parttal, talán mert annyira szerettem. Ezúttal azonban Jasmin is része volt az álmomnak. Ezt tisztán fel tudtam idézni, ahogy Edward utolsó szavait is, amiket még ébredésem előtt mondott.

- Sajnálom Jasmin…

Vajon mit sajnált? Eltöprengtem volna rajta, de tekintetem a falon függő fehér órára vetődött, és azonnal magamhoz tértem kicsit. Fél tizenegy volt, ami azt jelentette, hogy késésben vagyok. Bosszankodva tápászkodtam fel.

Első utam a fürdőszobába vezetett. Könnyítettem magamon, aztán megmostam az arcomat. Arra sem maradt időm, hogy borotválkozzak. Iszonyatosan le fognak szúrni. Elővettem a fogkefémet, amit akkor vett nekem Edward, amikor kettesben maradt az édesanyjával. Elég sokszor aludtam náluk, anyukája nagyon kedvelt, így minden szempontból otthon érezhettem magamat. Még szobám is volt, bár legtöbbször Edwardnál aludtam. Egyikünk sem hitte, hogy ez perverz dolog lenne. Általában elég sokáig beszélgettünk, amíg valamelyikünket le nem győzte a fáradtság. Akkora ágya volt, hogy akár négy ember is kényelmesen elfért volna rajta, így nem kellett attól tartanom, hogy az én térfelemre téved. Igaz, néhányszor ennek ellenére is előfordult, hogy lerúgott az ágyról. Mindig rossz alvó volt, és ha rémálmok gyötörték, látványos vergődésbe kezdett. Ha felébredtem rá, még idejében lehúztam a takarómat a szőnyegre és ott aludtam tovább, de ha nem voltam elég gyors, simán arra ébredtem, hogy csattanok a földön. Edward azonban ilyenkor is aludt tovább, nem ébredt fel semmire, talán mert mindig halálosan fáradt volt, hiszen az álmok miatt nem tudta kipihenni magát.

Az orvos felírt neki altatót, de csak néha vette be, ha már muszáj volt. Sajnáltam őt. Tiszta szívemből szerettem volna neki segíteni, de tehetetlen voltam. Nehéz volt újra és újra szembesülnöm legjobb barátom gyötrelmeivel, és bár nem szívesen fogadta el a segítségemet, néha megőrjített, hogy nem tehetek semmi érte.

A konyhába mentem, hogy megigyak egy kávét. Azt hittem, hogy már régen ott lesznek, hogy beszélgetnek majd, vagy kajálnak, de üres volt a helyiség. Feltettem a kávét, aztán az emelet felé indultam. Azon töprengtem, Edward melyik szobát ajánlotta fel a húgomnak. Nyilván az enyémet, ezért először oda nyitottam be.

Az ágy üresen árválkodott, szépen bevetve, nem úgy tűnt, hogy bárki is aludt volna rajta. A függönyök széthúzva, a kék farmerom és a pulcsim a széken, ahol legutóbb hagytam őket. Minden ott volt, ahol akkor, mikor utoljára jártam a szobámban. Az egyetlen változás a függönyök állapota volt. Én behúzva hagytam őket. Nyilván Edward, vagy az édesanyja húzták szét, hogy beengedjék a napsugarakat.

Sorra nyitottam a vendégszobák ajtajait, de hiába. Sehol nem találtam Jasmint. Tudtam, hogy a főnököm a fejemet veszi majd a késés miatt. Már azon gondolkoztam, hogy kimegyek a teraszra, hátha ott vannak, de aztán arra gondoltam, Edward mennyire fáradt volt este. Úgy döntöttem, hogy benézek a szobájába, hátha alszik még és Jasmin azért ment ki a kertbe, mert nem tudott mit kezdeni magával két késő délelőtt is hangosan szuszogó fiú mellett.

Kinyitottam az ajtót és azonnal ledermedtem. Dante felkelt a földről és vad csóválással sietett oda hozzám egy kiadós bunyó reményében. Általában ezzel kezdtem a napot, ha Edwardnál éjszakáztam. De most fel sem fogtam a kutya közeledését. Edward és Jasmin az ágyon feküdtek. Mind a ketten mélyen aludtak. Edward takarója a földön hevert, Dante azon feküdt, amikor beléptem. A másik takaró keresztbe volt kettejükön. Jasmin Edward vállára hajtotta a fejét, míg Riley karja szoros bilincsként ölelte át a derekát.

- Lemaradtam valamiről haver? – kérdeztem a kutyától. Dante vakkantott egyet, mire Jasmin felnyögött és kinyitotta a szemét.

- Látom elég jól összemelegedtetek – vetettem oda szigorú hangon. Edward a barátom volt, de a gondolat, hogy a húgommal éjszakázott nem csak felháborított, de egyenesen kiborított. Reméltem, hogy a látszat ellenére semmi sem történt közöttük. Csalódtam Rileyban.

- Nicky? – pillantott rám szégyenlősen Jasmin.

- Bocs, hogy megzavarom a nászéjszakátokat, de indulnunk kéne. Apa nem lesz boldog, ha megtudja, hogy együtt aludtatok.

Edward nyújtózott egyet és felült az ágyban. Kicsit kómásan meredt maga elé. Tudtam, hogy legalább egy-két percre szüksége lesz, mielőtt magához tér.

- Félre érted – motyogta a húgom elvörösödve.

- Nem tudom, mit lehet ezen félre érteni. Reggel még azt sem tudtad, kicsoda, most meg az ágyában fekszel.

Edward megdörzsölte a szemét és olyan meglepetten meredt Jasminre, mintha lövése sem lenne arról, mit keres az ágyában.

- Hány óra? – kérdezte még mindig félig öntudatlanul.

- Elég késő ahhoz, hogy megmagyarázd nekem, miért ölelgetted a húgomat.

Zavartan meredt rám világoskék szemeivel. Vastag ráncok keletkeztek a homlokán, ahogy próbált rájönni, miért olyan feszült a hangom.

- Hogy? – dünnyögte értetlenül.

Jasmin felkelt és odalépett hozzám.

- Egy. Semmi nem történt. Csak látni akartam, hogy elalszik, aztán én is elaludtam. Le akartam menni hozzád, de fáradt voltam. Kettő, ne beszélj vele ilyen hangon.

- Úgy beszélek vele, ahogy akarok! Öltözz át, egyél valamit gyorsan, mert tíz perc múlva indulunk. Addig elbeszélgetek egy kicsit Rileyval.

Jasmin tekintete megváltozott. Haragosan meredt rám.

- Azt már nem! Nem vagy az apám, de még ha az lennél, akkor is felnőtt vagyok már. Még ha történt volna is valami, akkor sem lenne semmi közöd hozzá.

- Valaki nem világosítana fel róla, mit vétettem? – kérdezte Edward, miközben kezdett felszállni a köd az agyáról.

- Azon kívül, hogy egy ágyban találtalak a húgommal elég intim pozícióban? – fröcsögtem még mindig ingerülten.

Zavartan nézett rám. Nem is fogta fel, hogy Jasmin mellett aludt, annyira kába volt, amikor Jasmin felkelt mellőle. Ez jellemző volt rá. Ritkán tudott gyorsan magához térni. Legtöbbször percek kellettek neki ahhoz, hogy összeszedje magát és agya rendezni tudja az ingereket, melyeket az érzékszervei közvetítettek felé.

- Nézd Nick, bármit is gondolsz rólam, én nem…

- Menj ki Jasmin! – dörrentem a húgomra.

Morcosan nézett rám, aztán megfordult, visszament az ágyhoz és leült a szélére.

- Hülyén viselkedsz. És nem megyek sehova.

- Nem gond. Akkor te kelj fel, Riley!

Edward lehajtotta a fejét. Talán még sosem volt példa arra, hogy ilyen hangon beszéljek vele. El akart indulni felém, de Jasmin elkapta a csuklóját.

- Itt maradsz, világos?! – vicsorogta, aztán felugrott, odavágtatott hozzám, megragadta a karomat és kicibált a szobából. – Elment a józan eszed, Nicolas? Edward a legjobb barátod. Hogyan hiheted azt, hogy egy ujjal is hozzám ért? Ő sosem tenne olyat…

- Te már csak tudod! Mert olyan kurvára ismered – morogtam dühösen.

- Úgy tűnik, jobban ismerem, mint te. Menj, ha menni akarsz. Én majd hívok egy taxit.

Láttam rajta, hogy mennyire megbántódott, de képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy Edward és ő testvérek. Ugyan a vér nem kötött minket össze, de a múlt igen, ami talán Jasmin számára nem jelentett már semmit, de Edwardnak és nekem igen. Riley ezt gyalázta meg azzal, amit tett.

- Kérlek! Maradj csak vele, ha olyan rohadtul odavagy érte. Szarok rátok! – hörögtem tajtékozva, aztán hátat fordítottam neki és végigvágtattam a folyosón. Lerohantam a földszintre, felvettem a cipőmet, magamhoz vettem a kabátomat és olyan erővel csaptam be a bejárati ajtót, hogy még a fal is beleremegett. Kimentem a kocsihoz, de sehol sem találtam a kulcsomat. Majd felrobbantam, olyan dühös voltam. Amikor felnéztem, megláttam Rileyt. A szobája ablakában állt és olyan szemekkel nézett rám, hogy egy pillanat alatt elszállt a haragom.

- Te hülye idióta! Mi a fene van veled? A francba…

Edward

Képtelen voltam felfogni, mi ütött Nicolasba. Ismert, hogy hihette rólam, hogy visszaéltem a helyzettel? Amikor becsapta a bejárati ajtót, összerándultam. Az egész házban hallani lehetett a csattanást. Odamentem az ablakhoz. Fejemet az üvegnek támasztottam, és próbáltam magam meggyőzni róla, hogy még mindig álmodom.

Jasmin belépett a szobába. Egy pillanatig engem nézett. Tudtam, éreztem magamon a tekintetét, de nem mertem megfordulni. Nem akartam, hogy lássa rajtam, mennyire kétségbe vagyok esve. Nick fontosabb volt számomra, mint a saját életem. Nem akartam, hogy elmenjen. Legalábbis így nem, hogy ennyire gyűlöl. Megborzongtam, ahogy felidéztem a hangját és a pillantását, amivel rám nézett.

Láttam, ahogy a kocsihoz rohan. A kulcsát kereste. Mindig is rendetlen volt. Majdnem egy percig kutatott a zsebeiben, mire megtalálta. Már a zárba akarta dugni, amikor felnézett. Találkozott a tekintetünk. Megdermedtem, ő pedig habozott. Valamit motyogott magában, aztán visszaindult a ház felé. Nem tudtam, ez mit jelent. Talán nem képes uralkodni magán. Ez esetben minimum betöri az orromat, de nem fogok védekezni és főleg nem visszaütni. Sosem lennék képes kezet emelni rá. Persze az sem kizárt, hogy rájött, milyen ostobaság, amit feltételezett rólam és most bocsánatot kér, vagy legalább biztosít róla, hogy tudja, hogy tévedett.

Le kellett volna mennem elé, de a lábaim földbe gyökereztek. Izgatottan vártam, hogy feljöjjön az emeletre. Reméltem, nem azért fordult vissza, mert valamit itt felejtett. Akkor inkább törje be az orromat. Akkor legalább lecsillapodna kicsit, talán meg is hallgatna.

Féltem. De nem tőle, hanem attól, hogy elveszítem. Csekély ár lett volna ez Jasmin barátságáért, de túl nagy ár ahhoz, hogy el tudjam viselni. Amúgy is rossz passzban voltam.

Amikor Nick belépett, a levegő megfagyott körülöttem. Lélegzetvisszafojtva fordultam felé. Jasmin alig egy lépésre állt tőlem és kíváncsian méregette a bátyját. Én inkább rémült voltam, amikor felnéztem.

- Sajnálom, Riley! Hülye voltam – morogta feszülten. Tonnás súly szakadt fel a mellkasomról, mintha eddig vaspántokkal szorongatták volna az egész testemet. Megkönnyebbültem, miközben remegve sóhajtottam fel, de szólni nem tudtam. Bár ajkaim megmozdultak, hang nem hagyta el a torkomat.

- Ideje volt, hogy észbe kapj! – sziszegte Jasmin. Nicolas rá sem hederített. Elindult felém. A szívem úgy dobolt, mintha órákig futottam volna. Megállt előttem. Bár álltam a tekintetét, inkább csak azért, mert megbénított a fájdalom, amit annak ellenére is éreztem még, hogy bocsánatot kért. Elhitte. Ha csak néhány percre is, de meg volt győződve róla, hogy kihasználtam a húgát. Éppen Jasmint, aki olyan fontos volt számomra.

- Csak bal lábbal keltem. Ne haragudj. Nem akartalak megbántani – ölelt magához.

Úgy szorított, hogy nem kaptam levegőt. Mozdulatlanul hagytam, hogy fejét a vállamra hajtsa és egy hosszú sóhajt követve a nyakamba suttogja a szavakat.

- Az sem érdekelne, ha történt volna valami köztetek. A legjobb barátom vagy. Inkább te, mint bárki más.

Nem tudtam, hogy Jasmin hallja-e a szavait. De én hallottam, és ez elég volt ahhoz, hogy még feszültebb legyek. Jasmin volt számomra az oxigén. De köztünk semmi sem lehet. Egyszerűen képtelenség lenne. Nem voltam hozzá méltó és ami még rosszabb, hogy olyan régóta szerelmes voltam belé, hogy már elképzelni sem tudtam, hogy egy napon együtt legyünk. Fanatikusan rajongtam érte. Sosem tudnék úgy tekinteni rá, mint egyenlő partnerre, mert ő több volt nekem. Csak csendesen imádni a háttérből, ennyit engedhettem meg magamnak, semmi többet.

- Meg tudsz valaha bocsátani? – kérdezte Nick megalázottan.

- Nincs miért – nyöszörögtem erőtlenül.

- De van! És ezt te is tudod.

- Menned kéne.

Elengedett, de nem indult el. Hosszasan bámult rám. Lehajtottam a fejemet. Még el sem kezdődött a nap és máris görcsben állt a gyomrom.

- Barátok vagyunk még? – kérdezte szégyenkezve.

- Ennek a barátságnak csak te vethetsz véget – rebegtem. Újra magához húzott.

- Annyira sajnálom. Bár visszacsinálhatnám.

A barátság valami olyasmi, amit nem lehet szavakkal kifejezni. Az ember olykor olyat tesz, vagy mond, amit csak a harag kényszerít ki belőle. De a barátság az a kapocs, ami át tud lépni minden akadályt. Belém vághatja a tőrt, de míg más megforgatná bennem, addig ő rémülten rántja ki, és aztán kétségbeesve ápolja a sebeimet, melyeket a szívemen ejtett, mert nem tud túllépni azon, hogy ő okozta őket.

- Sosem bántanálak Nick! – mondtam, mintha nekem kéne bocsánatért esedeznem.

- Tudom, Edward. Te sosem tennél olyat. Csak én vagyok képes erre. Te nem.

Alig fogtam fel szavait, csak az érdekelt, hogy magához szorít, hogy már nem a gyűlölet árad a szemeiből, hogy már a szeretetét érzem. Más nem is érdekelt.

- Indulj – mondtam, amikor keserű arccal elengedett.

- Ki foglak engesztelni. Megtalálom a módját – közölte határozott hangon.

- Már megtetted. Itt vagy. Nekem csak ez számít.

Mint egy szerelmespár veszekedés után – futott át a gondolat az agyamon, és akaratlanul is elmosolyodtam. Nick felhúzta a szemöldökét.

- Most te térdelsz le, hogy megkérj, vagy csináljam én? – kérdeztem labilis hangon. Még túl ideges voltam, hogy normálisan beszéljek.

Nick egyetlen pillanatig mereven bámult, aztán nevetni kezdett, amitől újabb kő esett le a szívemről. Jasmin is mosolygott, láttam a szemem sarkából.

- Csináld te. Te vagy a gazdagabb.

Nem bírtam ki, hogy ne nevessek. Még egyszer megölelt, aztán egy cuppanós puszit nyomott a képemre. Undorodva töröltem le a nyálát az arcomról.

- Olyan vagy, mint Dante.

- Nem igaz, én nem csóválom a fa…

- Na, jól van, ezt nem hallgatom tovább. Gusztustalan, amit csináltok – grimaszolt Jasmin és az ajtó felé indult. Nick megint felnevetett.

- Milyen kényes a kis csitri.

- Ne nevezd így – komolyodtam el. Nick meglepődött, aztán összekócolta a hajamat. Jasmin már nem hallhatott minket.

- Legközelebb zárd be az ajtót, ha együtt alszotok.

- Nem lesz legközelebb! – ígértem magabiztosan.

- Ó, dehogy nem – mosolyodott el és mielőtt tiltakozhattam, vagy felháborodhattam volna, kiment. Megrendülten álltam a szoba közepén és szőrös barátomat bámultam, aki oldalra biccentett fejjel meredt rám, miközben sebesen járt a farka.

- Nem lesz legközelebb! – ismételtem, mire Dante felugatott. Nem tudom hitte-e nekem, vagy csak közölte velem, hogy hülye vagyok. Minden esetre megsimogattam a fejét. Bármit is akart mondani, elhittem neki. Ő már csak tudja.

Egy hosszú pillanatig még álltam és azon tűnődtem, hogy miért mondta Nicky, amit mondott. Végül egy sóhaj kíséretében elindultam a földszint felé. A nappaliban nem találtam Jasmint, ezért a konyhába mentem. Az étkezőasztalnál ült, tenyerébe temetve az arcát. Lestát tábort vert a lábánál és követelte a megkésett reggelit. Általában hatkor adtam neki enni, de most mind elaludtunk, érthető volt, ha már türelmetlenkedik.

Topic

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

Szerző: Audry

24 komment

Címkék: edward

A bejegyzés trackback címe:

https://sajatszavak.blog.hu/api/trackback/id/tr971204801

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hucak 2009.07.18. 12:58:42

ez a rész mindig is a kedvencem volt! :D legalábbis egy a sok közül!! :D

Történetek minden témában

Top 5

Keresés

Címkék

Archívum

Feedek

Egyéb

Elköltöztünk

Saját szavak - Új helyen

Utolsó kommentek

2009.07.18. 11:00

Szerző: Audry

Címkék: edward

Ajánlott bejegyzések:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek: